Tegnap újra elkezdtem az intimtornát. Ez a hüvely, a húgycső, és a végbél nyílás körüli záróizmok erősítését jelenti. Ezek a pici izmok tartják az alhasi szerveinket, de ha eltunyulnak, és megereszkednek, az vizelettartási- és szexuális gondokhoz, valamint szervi süllyedéshez vezethet. Az intim torna fogalmát itthon Kriston Andrea nevéhez kötjük, akinek a módszerét nálunk orvosilag is elismerték. Ez nem azonos a Kegel gyakorlatokkal.
(Egy Arnold Kegel nőgyógyász, publikált elsőként ezen izmok jelentősségéről, és kidolgozta a tréning-szerű fejlesztésüket). A Kriston módszer ugyan nagyban hasonlít hozzá, de jóval kifinomultabb, és részletesebb útmutatót ad a gátizmaink helyes, és átfogó edzéséről - lévén ő is nő, így könnyebben át tudja adni az évek során kemény munkával megszerzett tapasztalatait.
Persze nem ők voltak az elsők, akik felfedezték a rejtett izmaik fejlesztésének előnyeit: egy tőlünk térben és gondolkodásban is távoli világban a gésák már ismerték ezt a "titkot". Golyókkal igyekeztek a szexualitásukon javítani. A gésa golyók többnyire két, madzagra felfűzött fém golyóból állnak (de akadnak hosszú füzérek is, apró gyöngyökből). Az egyik tömör, a másik üreges, és kis fém golyó van a belsejében. A haszálathoz idő és türelem kell. Először a könyebb golyót kell fejhelyezni, majd megpróbálni benntartani. Ha ez már jól megy, akkor megpróbálkozhatunk mindkét golyóval. A lényege az, hogy a hüvely izmaival - esetleg a csípőnk előre-hátra való hintáztatásával a két golyó, és a belsejükben lévő kisebb golyó(k) összekoccanjanak, és a rezgés hatására eljussunk az orgazmusig. Nekem is van két kis gésa golyónak csúfolt hüvelysúlyom. Ezek kisebbek az átlag méretnél, (ami kb. 3-4 cm), nehezek, tömörek és különállóak. Nagyon edzettnek kéne lennem ahhoz, hogy olyan gyorsan tudjam őket összekocogtatni, hogy élvezzem. Ezek a fajták inkább edzésre valók. Eleinte féltem, hogy mi lesz, ha "fentragad", de kifelé préseléssel könnyen ki lehet őket venni. A megtartásuk nagyobb gondot okoz, mivel a súlyuknál fogva csúsznak kifelé. Egy pesti szexshopban vettem őket diszkrét fekete táskában még a tél elején. Az áruk 2-5000 ft körül mozog. Itt van pár kép az róluk:
Az intimtornát korhatár nélkül bárki végezheti, sőt, ajánlott is. Segít a hüvelyi orgazmus elérésében, vagy annak növelésében, a szülés után kitágult hüvely összeszűkítésében, nőgyógyászati műtétek lábadozási idejének csökkentésében, vizelet és széklettartási nehézségek leküzdésében (hülyén hangzik, de tényleg van, akinek ennyire eltunyultak az izmai), szülésnél, és persze az a szexuális élmény sem utolsó, amit a férfi
tapasztal, ha a nő tud a hüvelyével szorítani, vagy "mozogni". Hallottam sztorikat nőkről, akik pusztán a hüvelymozgásukkal csúcsra juttatták a partnerüket, vagy ping pong labdákat lövöldöztek ki magukból. A csúcstartó az az orosz nő, aki meg tudott tartani 14 kg súlyt a vaginájával itt.
Kriston Andrea könyvét 2900 ft-ért lehet megvenni, de szerintem a videója hasznosabb. Árat nem tudok, mert azt viszont úgy töltöttem le.