Lady Scarlet

Jó volt idetévedni pár hónap kihagyás után. Most látom csak milyen depresszív voltam. Azért nevetséges, hogy ez a R nevű hurrikán ekkora port kavart. Ki sem írom a nevét. Lusta vagyok... Olyan jó aktívan lustának lenni hetek óta. Néha elgondolkodom, hogy megéri-e ennyi időmet a munkára áldozni a havi X összegért, amit megkeresek, aztán újra és újra be kell látnom mennyit ér nekem az a pici fügetlenség is, ami ezzel jár és hogy...hogy...kimondom...szóval...azt hiszem...talán...hiányozna a tudi. Igen...szeretek telefonálni, kérdésekre válaszolgatni és automatából tölteni a vizet a pillangós bögrémbe! Igen! Igen!! Igen...azt hiszem egyre fáradtabb vagyok. Nem baj, most addig írok, míg nem csorog a nyálam a klaviatúrára, annyira élvezem a szabad délutánom meghosszabbítását: a szabad estét. Nincs téma, nincsenek hosszú mondatok, furcsa hasonlatok, nincs recept, nincs okoskodás és nem linkelek be egyetlen youtube videót se:D Ma biztosan nem.

Beindultam! Úgy értem minden tökéletes, és minden pont úgy történik, ahogyan annak történnie kell. Nem mindig úgy, ahogy tervezem, de az eredmény a lehető legjobb! Rég voltam ennyire elégedett és kiegyensúlyozott. Kihánytam a szívemből a benne rothadó hátráltató érzelmeket, és feltöltöttem virágszirmokkal az aortámat. Falak? Ugyan! Már nincs rájuk szükségem! Ennél stabilabb nem is lehetnék: senkivel nem lépek reakcióba.

Mi lehet még ennél is jobb? Ez a szám, amit most fedeztem fel: www.youtube.com/v/AXNjgYx3SKI

Bezárkóztam magamba; hatalmas falakkal vettem körbe a lelkem. Kint pusztíthatnak járványként a Richárd-féle szívturmixolók, én már immunis vagyok és egy ipari húsdaráló erejével felvértezve vágok neki a saját utamnak. Még mindig van szívem. Ott tartom egy befőttesüvegben az asztalomon - ahogy mondani szokás. Megöltem az érzést, amivel annyira szerettem őt. Kitéptem magamból egy véres, lüktető húscafatot és lezártam a korszakot, amelyben érdemtelenekre pazaroltam a legszebb, legtisztább érzelmeimet és minden gondolatomat. Igyekszem teljessé tenni magam azáltal, hogy felfedezem azt az oldalamat, amit még nem ismerek, ami mocskos, mert a sötétben lakik. Fejest ugrok az ismeretlen erkölcsi mélységeimbe, tapasztalok, és ledöntöm minden korlátomat.

Mit hallgatok mostanában? Marilyn Manson Antichrist Superstar-ját megállás nélkül. Még mindig ez a kedvenc albumom. A sorok mögött ott van a legszentebb tudás, amit csak a legmocskosabb úton lehet megszerezni. Nyitott elmével é csukott szemekkel hallgatom, ahogy az Antikrisztus-szupersztár átadja a Titkot.

Reszketek. Jeges patakokban folyik bennem az izgalom. Itt a kezemben. Várom, hogy ne csörrenjen meg az a nyomorult telefon és próbálom rávenni magam hogy visszahívjam. "Ne vedd fel, kérlek, kérlek, kérlek, ne...szia..." Üveges tekintettel nézem az elsuhanó fákat. Mikor rájövök, hogy ezt is elrontottam a szívem akkorát dobban, hogy körbe kell néznem más is meghallotta-e. Már megint. Egyszer még rendben van, senki sem tökéletes; de még hányszor? Hányszor szívnak még miattam azok akik nem érdemlik meg? Hirtelen senki sem ért hozzá hogyan kell jóvátenni a jóvátehetetlent. Lo siento...

Ezt a szart hallgatom. Ismétlésre van állítva. Lehet csak azért, mert benne van az a szó, hogy "missing". Hiányzik a legjobb barátnőm; mintha nem csak a tenger lenne közöttünk. Richárd is hiányzik, de biztos megint bunkó lenne ha keresném. Véges a fájdalom-kapacitásom, ő pedig újra és újra turmixgépbe rakja a szívem. Még mindig szeretem, és még mindig ő kell. Bár megmondaná már végre  mi a  viharos ló**szért viselkedik így velem. Tudom, hogy szeret!
Úgy érzem magam, mint a srác a sörreklámból, aki nem tud meghalni:

Belefáradtam a küzdésbe. Megint a maximumot nyújtottam, és Valakinek megint nem volt elég. Hetek óta kombinálok miért nem, kivel ha nem velem, és miért jobb így? Nem jobb csak neki a szar kell. Hát tessék, ...! Elegem van a megértésből, meg a kedveskedésből hogy biztos csak rossz napjai vannak, azért olyan bunkó.

Lívcsi is más velem, túl sok a kritika, a bírálat, meg a durcis nézés. Mintha senkinek se lennék elég jó, pedig semmit sem változtam.. Eddig is voltak hibáim, csak nem húzkodták alá kiemelőfilccel azok, akik talán a legközelebb állnak hozzám. Talán túl kedves voltam. Aki rendes, az mindig megszívja. Annyira bíztam abban, hogy ha pozitívan állok a dolgokhoz, majd minden rendbejön és előbb-utóbb Valaki is észreveszi, hogy értékes vagyok. Annyit fohászkodtam érte, hogy már majdnem a szárnyaim is kinőttek, hogy aztán minden este a takaróba folytsam a kitörő csalódást. Hát ez van... Visszaépítem a falakat magam köré, és csak azzal foglalkozom, aki megérdemli. Aki csodálkozik, ha csak az időjárásról fogok vele beszélgetni, az nézzen magába.

Ui:. A képek rávilágítanak a belső értékekre, (ha már témánál vagyunk).

Fekszem az ágyamban és már fészekké gyúrtam a takarót. Össze vagyok kenve valami zöld izével, amivel a szarvasmarhákat jelölik. Még javában aludnom kéne. Csak forgolódom, és le nem zajlott párbeszédeket kreálok, mert ha magas a véralkohol szintem, akkor hirtelen az egekbe szökik az alkotókészségem. Úgy érzem regényt tudnék írni, ki tudnám rakni a rubik kockát, vagy megváltani a világot, ha nem lennék ilyen k***** fáradt. (Este sok volt a csúnya szó). Valami nevetséges iskoláslányruha volt rajtam - hasonló, mint amilyeneket Twiggy hord, és végre megtudtam mi az a zöld ital amit ha arra járok, mindenképp innom kell, mert nagyon finom, és nagyon üt, de nem abszint. Azt is megtudtam, hogy rengeteg színben és ízben kapható, így kértünk mindegyikből, hogy eldöntsük melyik ízlik a legjobban. Igazából mindegyik nagyon finom volt, úgyhogy egymás után hoztukhúztuk le a színes löttyöket. Hogy teljesen romba döntsem napok kemény munkáját, megettem helyből két csomag zsírban tocsogó lisztezett gyorséttermi krumplit olajos, ízfokozós szószba mártogatva. Meglesz még ezért a bűntetésem, mert Lívcsi (alias Jupiter Jim) megfertőzött a fehérliszt-só-cukor mániájával.

Egyébként igencsak beégettem magam mikor azt hittem tudok táncolni, és egész hazáig partiztam az út közepén, mire a térnél "végre" utolért a szomszéd srác. Azt hiszem jóideig nem megyek ki a kertbe; így is csinálok sok mindent, amivel furcsán nézhetnek rám. Nem lennék a szomszédom.

Ütős volt...

Tenap este jöttem fel Pestre, mert Róberttel úgy gondoltuk tölthetném itt az "utolsó napomat". Meglepően lazán készülődtem: Balázzsal épp egy nagyon fárasztó South Park részt néztünk, mikor leesett, hogy 20 perc múlva indulni kéne. A csomagom már útrakészen várt az ágyamon heverő ruha-halmok között, én pedig 10 percre bevonultam a fürdőbe, hogy valami nőiesebb létformát öltsek magamra - közben Balázs megnézte nekem a horoszkópomat az RTL teletexten. (Tudom, hogy hülyeség, de ez az egy horoszkóp évek óta beválik.) Egy gyors puszi után nemsokára már a buszon ültem. Róbert vacsival várt, és egy meleg pléddel, amiben kiültünk az erkélyre nézni a nyüzsgést. Lehet, hogy férfi vagyok, mert kaja után nem sokkal hamar bealudtam.

Ez egy elvarázsolt hely! Tényleg valóságos menedék, ha már unjuk a zsúfoltságot és a zajt. Van itt Homérosz szobor, visszafelé járó óra és még egy óriás sáska is betévedt... Róbert elment a dolgára, én pedig azt tervezem, hogy reggeli után sétálok egyet a Duna parton, hátha összefutok a nagybetűs Valakivel. Szeretném még utoljára látni, mielőtt kézenfogom a Napot, és együtt megyünk le az égről. ("Oh how i wish to go down with the Sun... - ahogy a Nightwish mondaná.)

"Enya Only time-ját hallgatom már órák óta. Fel se tűnik. Nem is érdekel, csak jól esik. Lementem reggelizni csinosan. Most csinosan ülök a gép előtt, verseket olvasok és várom hogy kihűljön a teám. A mellkasomra tettem, hogy melengesse a szívemet. El is kezdett verni, de nem a tea miatt."

Órákig válogattam miben menjek le reggelizni, de nem volt olyan ruhám, ami kicsit is kifejezhette volna, amit belül érzek. Talán nem is új ruhára vágyom. Talán egy új test kéne, és egy új élet hozzá. Nem akarok elszakadni ettől a világtól, de mégis egy másikban élek. Már egyikben sem vagyok boldog. Vannak vidám perceim, pillanataim, óráim, örülök, ha segíthetek, örülök, ha adhatok - ha mást nem is, de egy kis figyelmet, kaját, mosolyt, vagy ölelést - és örülök, ha én is megkapom.

Hiányzik valaki, akiért megtettem mindent, mégis elrepült. Most várom, hogy leomoljanak a falak, amiket magam köré építettem, és visszaszálljon hozzám. Tudom, hogy ő is...

Ui.: A képet Anett barátnőm készítette. Hát nem gyönyörű?

„Felemelkedsz, és

Lépteid nyomán

Ezüst pillék szállnak.

Én itt maradtam megint,

Az örökös magánynak.

Már a napok is

Mint a képek,

Jólnevelt magamba

Tépnek…

Én hiába szólítalak.

Elengedtelek téged.

„Már a napok is mint a

kések.”


„Pedig jöttél

Menedéknek.”

Ó, jaj, hogy zajlik az életem!!! Bár lenne időm leírni, de örülök, hogy nincs. Nem szeretem elkiabálni a terveimet, mert azokból általában nem lesz semmi. Annyit elárulok, hogy mostanában még meghalni sincs időm, és hogy nem az a fajta ember vagyok, akibe tőrt döfnek, hanem az, aki gombostűkön sétálgat. Már-már rokonok vagyunk Pinhead-del. Ez most elég homályos, ugye? Az a lényeg, hogy mint mindig, most is minden rendben van velem, csak pár apró részlet bosszant, de ez így van rendben. Bosszankodom=megőrülök. Ez azt takarja, hogy néha elfelejtem hogy szomorkodnom kéne, és jó kedvem van, aztán eszembe jut, hogy szomorú vagyok, és ezen felkapom a vizet. Ha felkaptam a vizet, akkor őrült ötleteim vannak, és most nem kizárt, hogy meg is valósítok egy nagyon nagyot.

Asdszem ey kkicsit (nagyon berúgtam)! Szisszel kezdődött. Lementem hozzá Bfüre, és megittunk pár sert. Igazából inkább én ittam, mint ő, de erről ne tehetek. Olyan jó volt....kiöntöttük egymásnak a lelkünket, és ő még majdnem hogy csak nagyobb problémákkal küzködik, mint én. Talán jah...talán nagyobbakkal, csa még  nem fogtam fel. Örülök, h mindig van kire számítanom, és hogy rám is lehet számítani, ha felhívnak szombat este, hogy

"te, Vöri, ráérsz?"

- "jah, még nem mostam le a szemöldököm, és van rajtam ruha. Mi újság?"

- "Életem legszarabb napján vagyok túl, csak gondoltam..."

-"mikor, hol?"

- "Az óránál, mondjuk most."

- Ok, indulok, fél óra, és felérek, mert már nincs több busz."

Ez volt tegnap, és Danival is olyan jót beszélgettem! Rendes volt tőle, hogy mindent elmondott, amit én nem láttam, vagy nem akartam látni, de fájt, hogy kiírtotta a remény utolsó csíráit is a szívemben. Alejandro volt az utolsó jelöltem, a "B" terv, akit a fiókba raktam, végül a saját csapdámba estem, és azzal a szar kifogással dobott ki, amivel anno én dobtam kiőt, monván: elgondolkodott. Kösz! Pasi ne gondolkodjon, nekik az nem való,és nem is várom el tőlük azt, amire nem képesek. Na tessék,mi t csinál? Elgondolkodik, és ki vqagyok rakva. Azt hittem ő a srác a szomszédból típus, akire akkora szükségem lett volna a "kan a szomszédból" után, de most borult minden skatulyám. Már nem akarok senkitől semmit. Mindenki mehet oda!

Innentől már csak én létezem, a fájdalom, amit érzek, és amit másoknak okozok, meg a feladatok,amik várnak rám. Ó, igen, holnap kora reggel megyek dolgozni. Isteni lesz! Még nem godoltam ki mit fogok vinni enni, pedig ez fontos kérdés: aki nem dohányzik, az eszik. Az óránként 10 perces szünetben valamit kell csinálni...én eszem, aztán hallgatom tovább hülye emberek hülye problémáit.Úgy érzem magam, mint egy lelkisegéyl-szolgálatos munkatárs, aki olyan komplex, hogy még Allianz biztosítót is tud Önnek keresni Kecskeméten, vagy Beck utazási irodát Győrben, de néha mégsem tudja megmondani a 70-es telefonszámokat, mert titkosítva vannak, vagy lehet hogy kártyásak, és ilyenkor továbbküldi az ügyfeleket a 197-nek. Ó, a szúnyogok!

Becsuktam az ajtót, és behúztam a nagy vörös függönyömet, (ami gyanítom a hogy még a színházból származik) hogy még a hold fénye se zavarjon meg. Meggyújtottam a füstölőspirálomat és beraktam a hangulatzenét:

Diabolique - Butterflies,

Nancy Sinatra - Bang bang,

The Birthday Massacre - Happy birthday

Charlotte Gainsburg - Elastiqe,

Marilyn Manson - Long hard road out of hell

Enigma - Eyes of truth

Morcheeba - Blue chair

Nine Inch Nails - Hurt

Siouxsie Sioux - Into a swan

Vast - Pretty when you cry

Deine Lakaien - Love me to the end

Mathew Jonson - Symphony for the apocalypse

Madonna - Frozen

Blutengel - Black wedding, Dying alone

Rammstein - Ohne dich

Inkubus Sukkubus - Love spell

Rasputina - Sweet water kill

Corvus Corax - Venus vina musica

Emilie Autumn - Prologue: Across the sky

A füstölő már lassan egy órája ég, és még óráim vannak hátra, míg teljesen elhamvad. Hagyom hogy a szürke füst beszivárogjon a testnyílásaimba, és lassan átmossa az agyam. Meg akarok szűnni gondolkodni, érzékelni és érezni. Csak átélni akarok, amit már átéltem: ami fájt, ami erőt adott és ami már soha nem lesz a régi. Minden zeneszám hoz egy-egy képet. A szívem most hevesen ver, ami csak fokozza a furcsa izgalmamat, mert általában olyan vagyok, mint akinek soha nem is volt pulzusa. Mintha szédülnék is, de lehet hogy ezt már csak képzelem. Az ilyen apró szobát hamar betölti az izzó növények illata: elfáradtam, nehéz lélegeznem, és már égnek a szemeim, de még várok egy kicsit; nem nyitok ablakot.

Elképzelem, ahogy egy meleg férfikéz megragadja a torkom, és magam sem tudom miért, de nem ellenkezem. Talán a kíváncsiság vezérel, talán próbálom tettenérni a sosemvolt bátorságomat, és leküzdeni a józan eszem, vagy kitolni a határt hogy megtudjam valóság-e ami velem történik. Sötét van, fülledt hőség, és a szívem pont úgy ver, mint most. Nem tudom mi fog velem történni. Megrémültem, erre még nem készültem fel. De buta vagyok! Hát fel lehet erre készülni? Maximum lehet rá gondolni, de mégis ki gondol ilyenekre, és aki megteszi annak az is eszébe jut hogyan élje túl? Már nem én irányítom a testem, csak némán kapálódzok hogy fél másodpercekre, de legalább a talajhoz érjenek a lábujjaim. (...) A nyakam lüktet, a szívem majd kiugrik, és görcsösen küzdök az erő ellen, ami félelmetes nyugalommal szorítja el bennem a néha-néha feltörő életösztönt. Eszembe sem jut miért történik mindez, csak képek villannak fel néha, és arcok, akiktől nem tudtam elbúcsúzni. Minden egyre távolibb és tompább. Csak a lüktetés viszhangzik egyre hangosabban. Zúg a fejem, és úgy hasogat, mintha a koponyám be akarná szippantani a szemgolyóimat. Egyszercsak a kéz már nem tart és én a padlóra roskadok hörögve, levegő után kapkodva. A nyakamat markolászom, mintha az bármit is segítene. Lehajtott fejjel, összegörnyedve lihegek az életet jelentő oxigénért, ami most marja a tüdőmet, és jobban fáj, mint maga a haldoklás. Kimerülten, remegve fekszem a földön, szó szerint alig van erőm élni. Nem gondolkodom - képtelen vagyok rá -, de érzem, hogy még nincs vége. (...)

Ketten érdeklődtek afelől, milyen mocskos gondolatok járnak mostanában a fejemben. Bár egész jól ismernek, mindketten csak potenciális puncinak tartanak. Egyikük olvasni is tud, ő képzeljen valamit a zárójelben kipontozott részek helyére, mert  megtartom a titkom. Na jó, ez gonosz volt! Igazából csípem őket, és ennyi, se több, se kevesebb.

Mikor legutóbb Laránál jártam, olyan rég találkoztunk, hogy ő már a 19-et is betöltötte, én pedig még annyit sem mondtam neki, hogy "öregszel, bazze". Egy héttel előre megbeszéltük, hogy ma találkozunk, de direkt nem hívtam fel, hadd higyje csak azt, hogy jól elfeledkeztem róla! (Valójában a konyhában töltöttem a délelőttöt, és vééégig rá gondoltam, ugyanis sütöttem neki egy szív alakú csokoládébombát). Szóval remélem otthon lesz, én pedig nemsokára átsurranok hozzá, és csak akkor hívom fel, mikor már a ház előtt leszek.

Szívbomba - elkészítés:

• 
  
• Kibéleltem sütőpapírral egy szívformát. Piskótatésztát kevertem kakaóporral és egy késhegynyi sütőporral, amit a formába öntöttem. A lapokat rumos-vaníliás-kakaós krémmel töltöttem meg, utolsó simításként pedig bevontam sűrű csokoládémázzal.

Úgy érzem soha nem lépek túl a hullámvölgyeimen. Az egész életemet végigkísérték - volt mikor jobban, volt hogy kevésbé...de még a hullámok is hullámoztak. Megint a gödörben vagyok. Talán soha nem is voltam kint teljesen. Talán gödörlakó vagyok, aki időnként kipislant a fénybe, hogy megmutassa hogyan csillog a sötétség. Nekem az kell, amitől más viszolyog, ami félelmet és undort kelt. Nekem szent a fájdalom, mindegy ki, csak valaki szenvedjen. Magam sem értem miért, de így jól érzem magam.

A háttérsztori megint az, hogy sok a dolgom. Most épp halogatok. Mindegy mit csinálok, csak egyedül legyek. A gondolkodás magányos pillanat. Ha mással gondolkodok, az terv, vagy feladat, ha egyedül, az megismerés, álmodozás, tervezés, és beleérzés. Még mindig jól érzem magam, nyakig merülve a pillanatban a tudat fájdalmával, hogy a szobámban akkora rumli van, hogy itt már tényleg csak elmélkedni lehet, és hogy rengeteg tenni valóm van még mára.

Lejárt a szám, amit hallgatok, ideje felemelni a fenekem és visszatérni a napirendhez, ami ma a következő:

• rendet rakok és összetakarítok
• körmöt építek valakinek
• meglepem Larát
• elmegyek anyával a hangversenyre

Itt a hangulatzeném. Honnan szedtem? Nemtom, csak bogarásztam, és fel sem tűnt, hogy már egy órája ezt hallgatom...

Úúúúgy szeretnék valami elgondolkodtatót, vagy szívbekarmolót írni. Szeretnék port kavarni, vagy leporszívózni az égről a csillagokat, és mellbimbóra szerelt lángszórókkal visszalődözni őket, de most nem megy. Megsebzettnek érzem magam, amiért feladtam a jégkirálynő életmódot és kiszolgáltattam magam. Megpróbáltam, nem lett jobb, szétestem, és ideje összeraknom a szilánkjaimat. Valójában el is lustultam: nem futok rendszeresen, nem eszek rendszeresen, sokat dolgozom, nem haladok a spanyollal, hanyagolom az angolt, napok óta szinte csak aludni járok haza, (meg hogy felkukkantsak az Iwiwemre és elolvassam a mail-jeimet) ami azzal jár, hogy a szobám egy szemétdomb.

Szóval most beszigorítok magamnak, visszahozom a rendszert az életembe, és minden nap szánok időt a gondolkodásra, ami majd visszagömbölyíti a kreativitásomat és újra önkifejezésbe torkollik. Jóval könnyebben fogtok elérni is, ugyanis törölni fogom magam az összes hülyeségről (myvip, vampirefreaks, stb). Iwiwen, Facebookon, és e-mailben továbbra is kapható vagyok, és szorgalmasan fogok jelentkezni a blogon. Addig is itt egy kis Bon Jovi, mert  "jópálinka, rákkenroll" és  mert ilyen kedvem van:P

    Épp Laránál voltam, és őrült jól mulattunk, mikor sms-t kaptam Oroszlántól, hogy találkozzunk ma este. Jó kedvem volt, és tudni akartam érzek-e még iránta valamit. Kaptam az alkalmon, hátha gonoszkodhatok vele egy kicsit amiért olyan jól viszonyult hozzám. Tudni kell rólunk, hogy elég viharos volt az a pár hónap amit együtt töltöttünk. Mindketten teljesen mások vagyunk, és másra vágyunk. Neki csak a buli létezik, a haverok, meg a farka. Nem bírja a csendet, nem bír egy percet sem egyedül lenni, ha valahol nincs pörgés egyből tovább áll. Rengeteg haverja van, de a kapcsolatai felszínesek és menekül maga elől, mert a belső üresség nem tölti be a csendet. Persze azért belül ő is jó ember: korrekt, őszinte, barátságos és jószívű, de egyes dolgok hiányát nem pótolja a nagy farok és a reklámmosoly. Én így ismerem őt. Lehet hogy jobb ember, de ezt sose próbálta bizonyítani. Voltak pillanataink, mikor azt hittem közel kerültem hozzá, és láttam csillogni a szikrát a lelke legmélyén, ami reggelre hamar eltompult az első halvány napsugaraktól. Úgy látszik a természet csak kategóriákban tud tökéleteset alkotni, egységeset nem. Most egy pillanatra majdnem elszomorodtam, hogy a tökéletesség nem is létezik, aztán eszembe jutott, hogy de hiszen több tökéletes embert is ismerek! Őket nem övezi az a misztikum, ami Oroszlánt olyan izgalmassá tette. Rájuk nem kell vadászni: kiszámíthatóak, elérhetőek, mégsem válnak unalmassá sohasem. Az ő lelkük lángol minden szerepben és minden szituációban, és felmelegíti a körülöttük lévőket.

  Késtem. Ezúttal szándékosan. Nem azért mentem hogy kielégítsem az igényeit, hanem hogy megtudjam hányadán állunk. Magamban elterveztem, hogy kacér leszek és kedves, de mikor megláttam, egyszerűen már nem volt kedvem hozzá. Sétáltunk, és padot kerestünk, mert egész nap kajával kínálgattak, és igen csak rosszul voltam. Beszélgettünk, csípkelődtünk és hamar ellaposodott a beszélgetés a kölcsönös tisztelet hiánya miatt. Elkövettem a legnagyobb "hibát", amit nő elkövethet egy pasival szemben: igazat mondtam (=beletapostam a férfiasságába). Zavarba hoztam a kérdéseimmel, mert rámutattam, hogy a fal felé menekül és az "ez van" és a "majd lesz valami" kijelentéseivel a saját fészkébe tojik. Mondhatnám hogy én csak jót akartam, de nem; én csak kíváncsi voltam miért jó ez neki. Csak próbáltam megérteni. Nyilván azt várta hogy majd fényezem az egóját, hogy pompás karrier elé néz a napról napra való életvitel mellett, és sose lesz magányos, sőt, még én is mindig itt leszek neki hogy a zsebéből előrántson ha éppen nincs kedve kiverni, vagy már unja a többi csajt.

   Néztem, néztem a tökéletes arcát, és már nem volt hibátlan, már nem volt elérhetetlen és úgy éreztem, hogy ha most megfogom a kezét, akkor gátlástalanul magával ránt a mélybe. Végül kimondtam, amin már mindketten kínos percek óta rágódtunk: "Ez így szar. Mennyi az idő?". Azt vártam, hogy majd elbűvölöm és megszeret, ő pedig azt várta, hogy szórakoztatom majd, és később megdughat ha úgy tartja kedve. (!Vegyen plazmatévét!) Megsértettem a piszkálódásaimmal és meg is mondta, hogy ha ennyire nem férünk össze, akkor lehet többet nem kéne találkoznunk. Kikekerekedtek a szemei, mikor azt mondtam hogy jó ötlet. Valószínüleg soha többé nem látom. Hogy hiányzik-e majd? Lehet. Zavarni fog, ha mással látom? Talán. De rengeteg ember, emlék és dolog szövi át az életem, amivel érdemes foglalkozni,ami egy életre szól, és feleslegessé teszi Oroszlánt, a látszat embert. (Az sem mellékes, hogy igencsak megkedveltem valakit, aki érdemes a figyelmemre.) Köszönöm neki, hogy ennyi értékes tapasztalattal gazdagította az életemet. Ég veled, de most végleg!

Miért írok most épp? Egyedül vagyok, merengek és megint feltöltődtem többletérzésekkel, amiket nem tudok kiadni azzal, hogy oldalakat írok tele a naplómban. A papírt és a tollat semmi sem pótolhatja, de néha már az sem elég. Nem tudom mibe fogjak még bele, hogy megnyuodjon végre a lelkem - pedig elmondhatom, hogy nem unatkozom: ének órákra továbbra is járok és lassan befelyezem az OKJ-s manikűr-pedikűr-műköröm tanfolyást, szépen haladok a spanyol órákkal és ha még marad időm, azt is kitölti valaki. Azt hiszem túl sokat akarok egyszerre, de semmire sem tudok kellőképpen odafigyelni, mert folyton kattog valamin az agyam. Óó, ez nem tematikus cikk lesz, ezt inkább magamnak írom, mert úgy szét vagyok esve, hogy pár méterrel a föld fölött lebegve nézem magam, ahogy mosolygok. Most abban a szakaszomban vagyok, mikor szívom be  a képeket és információkat, hogy pár hét múlva megérjenek, és felköpjem őket az internetre, mint egy nagy zöld béka, vagy csináljak valami őrültséget, ami miatt főhet a fejem a következő időszakban.

Egyébként Tarja Turunen meglátogat minket az idei Opera Feszten. A tavaly előtti Epica koncert nagyon színvonalas volt, úgyhogy ezt sem akarom kihagyni. Teljesen lázbajöttem!!! Adományokat a következő bankszámlaszámra...

Ui.: Ha már zene, akkor itt van egy mámorító újdonság Trent Reznortól:

Csütörtök éjszaka fogtam fel, hogy meghalt a nagyapám. Milyen hülye egy szó! Meghalni nem lehet. Mindenki - még a legnyomorultabb senki is hagy maga után egy emlékfoszlányt, amiben a Mindenség megőrzi a lénye egy darabját. Ő sem halt meg, csak érthetetlenül messze van. Általában nincs gondom az alvással; elhelyezkedem kényelmesen, és reggel - mint egy zsák krumpli - többnyire ugyanabban a pózban kelek fel. Most sokat forgolódtam, és azon gondolkodtam, hogy soha nem ismertem igazán a őt. Nem azt a képet láttam róla, amit nagyanyám és a fiai; nem láttam a lelkébe. Csak a szememmel néztem őt, és csak az öregembert láttam. Most összeéreztem az emlékmorzsákat, amiket itthagyott, és felfedeztem azt a komplex embert, aki ő valójában volt. Talán most áll hozzám a legközelebb: bent abban a szervemben, ami percenként 4-5 liter vöröset pumpál át rajtam. Tudom, hogy érzi amit most én érzek, és a lelke visszamosolyog rám.

Nem akartam megszeretni. Próbáltam elfojtani, próbáltam letagadni, mégis tálcán kínáltam fel magam. Csúnyán pofára estem, és most nagyon fáj. Hiábavalók a "jól bevált praktikáim". A forró viasz sem segít. Szégyenlem, hogy ilyen ostoba voltam, és nem tudtam magamon uralkodni, és szégyenlem, hogy nem tudom tiszta szívből gyűlölni, és még mindig reménykedek. Egy időre eltűnök. Nem akarok látni senkit, és nem akarom hogy így lássanak. A sajnálkozásból sem kérek. Mindenkivel megesik, majd talpraállok.

Ma tetőzik a magányosságérzetem. A szerető, a barátok, hopp mind eltűntek mostanság, úgyhogy elindultam az új legjobb barátommal - magammal - egy hosszú hideg sétára. Túlszexualizált lelkem megnyugodott, és olyan fehér lett, mint a táj, és mint a föld alatt halkan bomló szeretteink. Annak ellenére, hogy lassan a "csináld magad programok" királynője leszek, egészen jól éreztem magam. Íme néhány kép, amit útközben lőttem a gyönyörű Dózsavárosról.

A vasárnapi bazárról: itt van a link, hogy pontosan miről is beszélek, de leírom a lusták kedvéért. A kezdeményezés lényege, hogy mindenki felkapja a jó állapotú, de ritkán hordott gönceit, és adnak értük zsetont, aminek az értékében válogathat a többiekéből. Összeszedtem egy hatalmas kupac ruhát, és felcammogtam fele a fővárosba. Róbert eligazított, hogy merre találom a Kuplung nevű kocsmát, ahol az egész zajlott. Eleinte zavarodott voltam: újabb csajos program egyes egyedül? De hát mit tegyek, ha a barátnőim ilyen elfoglaltak? Nem szeretek kimaradni a mókából. Odaérve viszont megjött a hangulatom, és előbújt belőlem a gyűjtögető ősösztön. Szereztem pár szép, színes holmit. Róbertnél jól fel is próbáltam őket, ő pedig megdobott egy szép sállal, és egy durva, rusztikus barna bőrövvel. (Az az öv beindította a fantáziámat. Szerintem nagyon fogom szeretni;) Teljesen elvarázsolt, "szeretek mindenkit" hangulatban tértem haza. Róberttel megígértettem, hogy legközelebb a könyvbazárra elkísér.

Történtek még velem publikus események, írok majd, ígérem, de mára nem szánok többet egy nagy bögre kakaón, és egy Ady köteten kívül. Jó éjt, minden korán kelőnek!

Ma gyűlölök mindent és mindenkit. A nyirkos hideg tél közepén járunk és nálam ez így természetes. Ha nem lesz hamar jó idő, akkor szép lassan vagy megőrülök, vagy lebetegszem. Minden olyan egyhangú, és mennék már futni de ilyen időben nem lehet. Szóval ilyenkor legjobb téliálmot aludni, vagy folyton berúgni, de ezekre iskola mellett nem igazán futja, és néha így is elég szőke vagyok, nem kell ráinni. *

* A bejegyzés címe egyben egy lengyel film is. Nem nagy szám, de nekem tetszett.

Nos kezdhetném azzal, hogy rég írtam, de elmondom inkább az okát. Túl sok minden történik velem, főleg szexuális téren, és majd szét pukkadok, hogy kiírhassam magamból a történéseket, és feldolgozhassam a sok élményt ami ért, de képtelen lennék őszintén írni róla nyilvánosan. Visszatértem hát a papírhoz, meg a tollhoz, és újra felcsaptam a kék könyvecskét, a naplómat, legbelsőbb gondolataim leghűbb őrét. Ez már fél út a kielégüléshez, a másik fele a közeli barátokból áll, akik aktív hallgatóság révén veszik le a lelki terhet a vállamól - még ha a reakciójuk az is, hogy "Te beteg vagy!" Ezúton szeretném nekik megköszönni, hogy időnként meghallgatják a perverzióimat, és úgy is szeretnek, hogy "mocskos" vagyok.

Tegnap csajos estét tartottam az én túlhajszolt Lívcsimmel. Vettünk egy üveg bort, és átmentünk hozzám, hogy bonyolult kémiai eljárással forralt borrá alakítsuk. Tapasztalt alkimisták lévén ez kitűnően sikerült: nyeltük is, mint a torkosborz. A késő éjszakában még lelopództunk vacsorázni, egészen konkrétan felzabáltuk a sajtkészletünk kétharmadát. Filmet akartunk nézni (Lívcsi kikötötte, hogy az nem lehet horror vagy pornó, úgyhogy hosszas válogatásba kezdtem). Találtam is egy igazi csajos filmet, Lív pedig a naplómat, amit 2007 óta kisebb megszakításokkal folyamatosan írok. Sikerült elérnie, hogy elolvashassa, aminek egy egész éjszakán át tartó röhögő görcs lett az eredménye. Arcpirítóan szórakoztató, és típikus dolgokat írtam le. 60%-a szexuális tartalmú, 20%-ban pasikról szól, a maradék meg a barátokról, nagy gondolatokról és sérelmekről szól. Az újabb bejegyzésekben viszont szinte csak a szexről írok. Azt hiszem sikerült Lívcsit zavarba ejtenem, de megérdemli, mert ő akart belemászni a legprivátabb szférámba. Jól kialudtuk magunkat, és mire ez a Lív nevű női entitás felébredt én már gondoskodtam a teáról, és pucoltam a főtt tojást. Ettünk mint a sáskák, aztán jöhetett az elmaradhatatlan arcpakolás. Ma este Larával partizok. Ezúttal az alkoholé és a mély beszélgetéseké lesz a főszerep. Azt még meglátom, hogy untatlak-e vele titeket, vagy sem.

   Most nem kritizálni készülök, csak jólesik beszámolni. Fáradtan indult a karácsony, mert nem sokat aludtam, de cseppet se bánom! Hazaérve bekuckóztam magam az új Valerie Tasso könyvemmel az ágyba, de nem bírta az agyam a szex filozófiai rejtelmeit, és épp bealudni észültem rajta, mikor apa bejött. Addig állt az ágyam mellett, míg rá nem szántam magamaz indulásra. A szokásos ünnepi programot követtük: látogatás az egyik, majd a másik nagyszülőkhöz. A hangulat csak itthon jött meg. A húsevők asztalhoz ültek, a válogatós pedig egy kis pohár Baileys-szel várta, hogy Róbert - mint nagy kopasz angyalka - csilingeljen a rézcsengettyűvel, jelezvén hogy az istenfia sikeresen lepottyantotta földi ajándékait a híveknek a nappaliba. Én surrantam be elsőnek. Előkerültek a csillagszórók is, de most hogy vagy kutyánk, már nem hajigáltuk őket az udvaron. Csendben hadonásztunk velük bent a melegben. Megragadtam a lehetőséget - nagyi  meg a kezdőhangot - és elénekeltem az Ave Mariát. Ez az első karácsonyunk, hogy én is éneklek. Szeretem az "az első" alkalmakat. Jöhetett az ajándékbontás. Meglepődtem, mert azt hittem csak pénzt kapok, pedig sokkal jobban örülök a haszontalanságoknak. Kaptam egy kis teáskészletet rózsa- és hibiszkuszbimbókkal, hozzávaló bögrével meg egy sminkcsomagot gyönyörű piros szaténtáskában. Ma délután megérkeztek unokatesóim is Miskolcról, és Lívcsi is felhívott, aki szegénykém ilyenkor dolgozik. Szeretek mindenkit hangulatom van. Nyugi, elmúlik!