Reszketek. Jeges patakokban folyik bennem az izgalom. Itt a kezemben. Várom, hogy ne csörrenjen meg az a nyomorult telefon és próbálom rávenni magam hogy visszahívjam. "Ne vedd fel, kérlek, kérlek, kérlek, ne...szia..." Üveges tekintettel nézem az elsuhanó fákat. Mikor rájövök, hogy ezt is elrontottam a szívem akkorát dobban, hogy körbe kell néznem más is meghallotta-e. Már megint. Egyszer még rendben van, senki sem tökéletes; de még hányszor? Hányszor szívnak még miattam azok akik nem érdemlik meg? Hirtelen senki sem ért hozzá hogyan kell jóvátenni a jóvátehetetlent. Lo siento...