Ma abban a létesítményben jártam, ahova az emberek a kölykeiket küldik, hogy megismerjék és elsajátítsák a bolygón való élet alapjait. Ilyenkor a fiatal földlakók egyforma dolgokkal fedik le a testüket - amit itt ruhának neveznek. Én is magamra húztam - a szokás az szokás, ha itt kell élnem, így teszek: felülre világosat, alulra sötétet. A "busznak" nevezett benzinnel működő mechankus járművel közelítettem meg a települést (az emberek csoportban élnek). Az út alatt illendő volt felesleges információkat közölni és befogadni egymás közt. Úgy vettem észre, hogy ezt a fajta kommunikációt az itt lakók előszeretettel végzik, egyfajta kötődés kialakítása képpen a hordán belül.
Az ember társas lény, egyedül hamar elpusztul, vagy megőrül. Rendkívül alkalmazkodóképes, és képes fogságban szaporodni. Egy nagy épület előtt gyülekeztek a kifejletlen entitások, az ún. "udvaron". Itt amellett, hogy információt adtak át nekünk az elkövetkezendő hónapok menetéről, furcsán beszéltek hozzánk. Ezt nehéz megérteni, és elmagyarázni. Egyfajta motiváló, közösségépítő, kötődést kialakító adatközlés volt ez.
Az embernek lelke van, amivel érez, és amivel kapcsolatokat alakít ki-, tart össze. Az ember ezzel a sokdimenziós, megfoghatatlan dologgal tud sikeres életet élni. Úgy gondolkodik, dolgozik, és átörökíti a genetikai állományát, hogy közben a lelkével érez is. Az érzés lehet pozitív, vagy negatív, ami szinte minden esetben más egyedek válaszreakciójából származó következtetés kifejeződése, ami képes kihatni a fizikai test működésére is megnövelve, vagy lecsökkentve annak kapacitását.
