Apám buszsofőr.Ő van a reggeli járaton, amivel suliba szoktam menni.Mindig utazik velünk egy vén szutyok öregasszony.Tudod, az a tipikus béka, aki felfújja magát, és a nyakát nyújtogatva nézi, hogy hol tudna jobban furakodni, aztán miután felszállt hangosan panaszkodik a vén barátnőjének, hogy "ezek a diákok majdnem fellökik, milyen szörnyű".Mindig legelőre ül, sőt, van hogy már fent van a buszon mikor az beáll.Nemtudom hogyan férkőzött így apám bizalmába, aki még foglalja is neki a helyet.Én is szeretek elöl ülni, mert onnan sokkal jobb a kilátás, és jobban elférek a táskámmal.Ma leültem az egyik első ülésre, mivel a másik már foglalt volt, apám pedig durván leégetett az utasok előtt, hogy mit képzelek, hogy leülök a néni helyére, micsoda egy bunkó vagyok, szegénynek most kettővel hátrébb kellett ülnie.Mekkora tragédia, hogy én is ülhetek előre, ha szabad a hely.Most nagyot csalódtam apámban.
A nap folyamán megpecsételődött a sorsom fizikából.Mostmár szinte biztos, hogy meg fognak buktatni.Pedig én próbálkoztam.Ez aztán a motiváló erő.Csinálom, csinálom, és megbukok.Ennél a fasznál meg kitörölhetem a seggem az elmélettel, mert eddig olyat még nem kérdezett, csak a tavalyi tz-ben keményen 1-2 kérdést.Ez megkoronázta a napomat.Innentől már végig szenvedtem.Sírni vagy ordítani tudtam volna, de sírni nem szeretek mások előtt, és nyugiban kellett ülnöm a seggemen órákon át.Semmi éles tárgy nem volt nálam.Még egy körző sem.Biztos tudod milyen ez : ha kész vagy idegileg, akkor fizikailag kell feldolgoznod a dolgokat.Ilyenkor az ember akaratlanul is a húsába mélyeszti a körmeit, tépkedi a haját, vagy próbál valamilyen fizikai fájdalmat okozni,ami elnyomja a lelkit.Még most is itt kuporgok és időnként feltör belőlem a zokogás.Annyira jó lenne megnyitni az ereimet.Nem feltétlenül öngyilkosságból,mert még céljaim vannak, csak egyszerűen nem nyugszom meg, érted? Remegek, és folytogat ez az érzés.
Hazafelé menet rendesen eláztam.Eleinte olyan szép idő volt.Enyhe, és olyan borús, mint általában sötétedéskor.Mint a vihar előtti csend.Mikor kiszabadultam, már zuhogott.Otthon beavattam Lívcsit a spenótos izém titkos receptjébe.Megbeszéltük, h bezabálunk, de nem volt étvágyam.Ebéd után nekiláttam hajat festeni.Az eddig fekete, világos barnára lenőtt hajamhoz vettem egy vörös szivatós festéket.Nagyon ügyesen felkentem, ilyen még nem volt.Semmit nem kentem össze, és szép egyenletesen eloszlattam a festéket.Persze, számítottam rá, hogy most menstruálok, és a hormonok bekavarnak a színhatásba, meg hogy a világosbarna lenövésem mejd világosabb lesz, mint a fekete rész, de....hát...kb 4 centis csíkban a hajtövem a vörös egyik narancssárgás árnyalatában pompázik, a többi része, meg max. csillogásában vörös, amúgy meg pár árnyalattal lett világosabb a feketénél.Mikor először megláttam kikészültem.Most már kezdem megszokni.Persze, Csabinak nem tetszett, mikor mutattam neki a képet."Olyan punkos.","Mondtam h ne festegesd."Mondom remek.Azt mondta azért szeret,meg minden, de ez akkor is azt jelenti, h "csúnya vagy bazzmeg, de azért még szeretlek."Hát kösz!Ez még vígasztalt volna.Juhé, hétvége, megyek le hozzá, de így már nem várom.Most azért hogy utána azt lássam a szemében, hogy fúj, hogy nézel ki?Szeretlek, de nem vagy se szép de kívánatos...Ehhh...egy szerencsétlenség vagyok.És holnap még szebb leszek, mert ha bőgök, attól kb a kétszeresére dagadnak a szemeim.Hajrá! Jó vagyok! Mi jöhet még?Talájn most majd tényleg elüt a halottaskocsi? vajon ki sírna értem egyáltalán?
