Egyik nap váratlanul felhívott Lara, és megkérdezett, hogy érdekelne-e a platform csizmája, mert neki már nem kell. Csak egy cosplayhez volt rá szüksége. Szinte azonnal igent mondtam, annak ellenére, hogy még így, baráti áron is nyögni fogom a részleteket. Drága cipő, és gyönyörű. Már-már felizgat.
Tegnap mentem át Larához, és oda is adta. Délután 5 körül értem oda hozzájuk, és este fél 10-kor léptem ki a lépcsőházukból. Több mint 4 órán át csak beszélgettünk. De a szó szoros értelmében be se állt a szánk: nem volt egy kínos csendszünet sem. Igaz, volt is mit átbeszélnünk, mert az elmúlt tanévben talán csak egy-két alkalommal láttuk egymást. Azelőtt olyan közel álltunk egymáshoz, amilyen közel egy barát csak állhat: a legjobb padtársak voltunk. Suli után minden nap náluk csesztem a rezet, de sokszor közös programunk is volt délutánra. Rengetegszer mentünk fényképezkedni. (Ő az egyetlen ember, aki normális képeket tud csinálni rólam.) Nagyon eltávolodtam mindenkitől... Ideje lenne már időt szakítanom rájuk is!
