Soha ilyen későn nem értem még haza az éjszakai tivornyázásból, mint most (leszámítva persze a koncerteket és a házibulikat). Lívcsi szülinapján voltam egy feltűnően csinos piros szatén miniruhában, térdig érő lakkcsizmában, vérvörös csókálló rúzzsal. Az este remekül indult. Végre megismertem Orsit, aki állítólag pont olyan mint én. És tényleg ugyanakkora szarkasztikus bunkó, úgyhogy elsőre belopta magát a szívembe, és egy igen értékes, intelligens emberre találtam benne. Később egy sráccal is összeismertettek, akivel eleinte jól indult minden, és elhatároztuk, hogy tovább állunk egy másik partira. tapló volt és fel akart vinni magához. Látszik hogy nem ért a nőkhöz. Üvölt róla! Szerencsére mire felébredek, már nem fogok emlékezni a nevére. Röhögve otthagytam, és visszamentem a csapathoz, de a szülinaposnak addigra már nyomós oka volt rá, hogy lelépjen. Nemsokkal később távoztam, de nem haza mentem. Hajnali 1 körül járt, én pedig Canyonban kerestem menedéket egy Martini mellett egyes egyedül. Odalépett hozzám egy srác, és megszűnt az idő. Órákig beszélgettünk. Hazakísért, és most itthon vagyok. Semmi nem történt köztünk. Remekül érzem magam. Csernus most igazán büszke lehetne rám: leküzdöttem a társfüggőségemet és jól érzem magam a bőrömben. Nem akarok több "otthon.ülős.nem.szexelős.családnak.bemutatatós.időigényes" kapcsolatot. Nem akarok senkitől függni, csak élvezni akarom valakinek a társaságát testileg-lelkileg és reggelre eltűnni.
Képek is lesznek, ha kialudtam magam!
Update:
Csak egy fotót teszek fel, mert a többiek még nem jelentkeztek. Valaki emlékeztethetne rá, hogy ne írjam meg az élményeimet ittasan. Nem törlöm ki. Ha már leírtam, vállalom. Úgy kell nekem!
Balról Lívcsi, jobbról Orsi, középen meg én feszítek.
