Nemrégiben olvastam egy kutatást, miszerint a botütés által okozott fizikai fájdalom feloldja a lelki fájdalmat. Rendben, ezt eddig is tudtam, de inkább az itt a az érdekes, hogy egy szibériai egyetem kutatói egy drogelvonó intézet önkéntes jelentkezőin tesztelve azt tapasztalták, hogy a narkósoknak az ütés hatására sikerült megszabadulniuk a drogfüggőségüktől. Állítólag a botütés jelentősen növeli a testben az endorfin termelést.
Mivel szeretek mindent a saját bőrömön megtapasztalni, plussz még egy kis fájdalom is akadt bennem hírtelen, így gondoltam kipróbálom: vajon tényleg hat-e a módszer. Régebben, mikor a depressziómat vagdosással, viaszcsepegtetésssel, és alkoholos fertőtlenítő-csípetésével próbáltam feldolgozni, az nem sikerült mindig teljes mértékben, ráadásul boldogsághormonok sem ficánkoltak bennem.
Most nem volt nálam se gyufa, se szúrós tárgy, úgyhogy a gondolataim az övgyűjteményem felé vándoroltak. Először kicsit furcsán éreztem magam, mert úgy hittem én csak mások kínzását élvezem igazán. Rájöttem, hogy nem is olyan egyszerű saját magamat ütlegelni, úgy, hogy jó helyen találjam el, ne csapjak túl nagy zajt, és vigyázzak a lámpára is, de ügyes kislány vagyok én. Azt a következtetést vontam le, hogy tényleg hat! Éberebb lettem, felszabadultabb, és legszívesebben jól orrbatörölném azt, aki a fájdalmamat okozta.
Be kéne vezetni a fizikai fájdalmat, mint koffein alternatívát. Akár még üzletet is
látok benne: képzeljünk el egy uncsi irodát (vagy oktatási központot) ahol ha az automatába 200-ast dobsz, akkor megéget, megráz, megüt, megszúr, vagy netán rohadtul rád ilyeszt. Mondjuk ha jobban belegondolok, ezt okozhatja a főnök is, hehe.
