Lady Scarlet

Hétvégén felmentem Róberthez. Hiányzott is már nagyon, és vágytam is rá, hogy valakinek őszintén elmondhassam hogy mi is történik velem mostanság, mert tudom, hogy ő megértene, és teljesen más szemszögből látja a dolgokat, mint az emberek úgy általában, én pedig minden megnyilvánulásából, és válaszreakciójából rengeteget tanulhatok. Csengettem, behívott, sugárzott rólam a vidámság, aztán szóba jött az iskola, és olyan leosztást kaptam, amilyet ember rajta kívül nem tud adni. Félelmetes érzéke van ahhoz, hogy megtalálja az ember gyenge pontját, és pont oda rúgjon lelkileg. A legszörnyűbb mégis az volt, hogy tudtam, hogy igaza van. Hajlamos vagyok szétesni, és erre néha csak későn eszmélek rá, ő pedig a sokkolás módszerével igyekszik engem összekaparni.

Innentől kezdve megfagyott a hangulat. Nagyon hálás vagyok neki, hogy támogat - a maga drasztikus módszereivel, de engem nem így lehet motiválni. Engem az motivál, ha mindenki kedves, és szeret, mert akkor nem merem megengedni magamnak, hogy csalódást okozzak, ha már ilyen nagyon jól bánnak velem. Olyankor magamtól jövök rá mit kell tennem, ami teljesen más, mint mikor az arcodba vágják.

Olyan fagyos voltam, mint az a 20 centi hó, ami fényes kis pelyhekben frissen leesett. Csak akkor kezdtem kicsit olvadni, mikor beértünk a Színművészetire. Mire a 2 órás próbát végignéztem már túlléptem a sértettségemen, részben mert jó volt az előadás, részben mert Róbert jóval alattam ült, és nem velem foglalkozott. A darab címe AzAz avagy Valaminek a második része, első rész; és Róbert a dramaturg.

Csak ezután mentünk át a Nemzetibe, hogy megnézzük az Orpheus alászáll-t. Találkoztam Sütivel is, akit olyan rég láttam, hogy meg sem ismertem. Ő most súgó. Egyszer járt nálunk, és megtanultuk hogy a szánkóval csak úgy lehet kanyarodni, ha dőlünk is, nem csak húzzuk a kötelet, szóval tényleg rég volt! A darab 3. felvonását már képtelen voltam végig nézni, mert annyira keveset aludtam a héten, hogy ha nem voltam mozgásban, akkor képtelen voltam ébren maradni. A rossz az, hogy érdekelt volna. Hazavillamososztam Róberthez, megkaptam az instrukiókat és a kulccsomót, de egyszerűen képtelen voltam kinyitni mind a 4 zárat az ajtón. Már vagy 20 perce próbálkoztam, átfagytam, és majdnem olyan szőkének éreztem magam, mint a leosztás után, mikor segítettek a szomszédok. Forró fürdő, huncut fényképek, és már be is aludtam a kanapén. Valahogy így:

   Megismerkedünk valakivel. Mutatjuk a legszebb arcunkat, játsszuk a szerepünket, élvezzük, hogy a másik mindig udvarias, és szórakoztató. Élvezzük a bókokat, amiket csak addig kapunk, míg meg nem szereztek minket. Fennt kell tartani az érdeklődést. A nők megalkuvóbbak? Nem, csak legalább annyira más a gondolkodásmenetük, mint a nemiszervük.

   Pár hónap együtt töltött idő. Fokozatosan lehull a maszk. Megszokjuk, hogy a másik is csak ember, és nem a szőke herceg(nő), akinek hinni akartuk. Eddig volt minden szép és érdekes, mert kialakult a megszokás.

   Még pár hónap együttlét, és a megszokás unalommá alakul. Lehet kétségbeesetten próbálkozni, hogy feldobjuk (megmentsük) a kapcsolatot, lehet megalázni és hülyére venni a másikat, vagy unalmunkban felnagyítani a másik hibáit, így lesz min veszekedni: máris nem olyan unalmas.

   Hogy hogyan kéne ennek zajlani? Olyan emberrel kéne összeborulnunk, akit már jól megismertünk, és márcsak mint pár kéne vele összeszoknunk? Nem csak pont hogy ezután kellene hogy jöjjenek az izgalmak, a közös programok, a flört? Nem a szerelemre kell alapozni, mert az elmúlik. Ha hosszútávon gondolkozunk, akkor olyan emberrel kell összejönni, akinek a hibáit el tudjuk viselni, aki akár a barátunk is lehetne, ha nem vonzódnánk hozzá. Szerelem? Inkább csak annak hisszük. Ha jól belegondolok, én eddig csak egyetlen egyszer voltam szerelmes igazán, mikor  az illetőbe voltam szerelmes. Minden más esetben vagy magamba voltam szerelmes (elvártam, hogy szeressenek, és azt szerettem, hogy szeretnek), vagy az érzésbe (én generáltam az érzést, ezért nem is volt valódi). Olyan kiábrándító...

Meséltem a nagyinak, hogy Róbert szerzett nekem jegyet a Sade márki játékaira a Bárka színházba (Mucsi Zoli a főszerepben!!!) Különleges a kapcsolatom a nagyimmmal. Ő az egyetlen nő a családban, akire felnézek, mert pont azokat a tulajdonságokat testesíti meg, amiket én egy emberben, de főleg egy nőben tisztelek. Nekem ez most különösen fontos, mert most válok lányból ifjú hölggyé, és hiába érzem már annak magam, még nem vagyok az. Ezt is - mint mindent - tanulni kell. Megint fontos kérdéshez érkeztünk,mert hát hogy tanulja meg az ember, ha nem tapasztalatokon keresztül? Márpedig ahhoz, hogy jó nő legyen valaki meg kell ismernie önmagát, amihez másokon keresztül vezet az út: értem ez alatt a társaskapcsolatokat.
   Visszatérve a nagyihoz - meglepett a reakciója. Nem értettem miért van felháborodva, mikor ő egy nagyon művelt, érzelmileg fejlett, és mindenre nyitott hölgy, mindemellett engem is elég jól ismer. Valahogy aztán kihúztam belőle, hogy nem érti miért vonzódom én annyira a szélsőségekhez, és miért kell nekem mindenbe olyan korán belekezdenem: miért nem maradok még egy kicsit naív kislány. Én pedig azon akadtam fent, hogy de pedig voltam én naív és kislány is elég sokáig, de minek ragadjak le a tündérmeséknél,ha lelkileg már kinőttem őket? Hogy miért vonz minden, ami drasztikus, undort keltő, deviáns, beteg, vagy csak szimplán más? Fogalmmam sincs, de szerintem érzi az én nagyim legbelül, hogy nem vagyok olyan "furcsa" ember, mint azt néha mutatom, és elárulom, még mindig van bennem egy kis szikra tiszta gyermeki báj, csak ritkán mutatom. A személyiség feljődéséhez szükség van külső ingerekre: márpedig nyilván az ingerel, ami drasztikus. A "csúúúnya dolgoktól" pedig épp úgy "félek",mint bárki más, de anyira lenyűgöznek, hogy megfeledkezem az undorról.

   Továbbra is fenntartom, hogy nem vagyok rossz ember, és aki ismer, az ezt tudja is. Talán az a baj, hogy mindent megmutatok magamból, amit mások gondosan az erkölcseik mögé rejtenek. Nekem nincs rejtegetni valóm (leszámítva azt a fél tábla Milkát a kistáskámban, de biztosíthatok mindenkit, hogy nemsokára elfogy!)

Soha ilyen későn nem értem még haza az éjszakai tivornyázásból, mint most (leszámítva persze a koncerteket és a házibulikat). Lívcsi szülinapján voltam egy feltűnően csinos piros szatén miniruhában, térdig érő lakkcsizmában, vérvörös csókálló rúzzsal. Az este remekül indult. Végre megismertem Orsit, aki állítólag pont olyan mint én. És tényleg ugyanakkora szarkasztikus bunkó, úgyhogy elsőre belopta magát a szívembe, és egy igen értékes, intelligens emberre találtam benne. Később egy sráccal is összeismertettek, akivel eleinte jól indult minden, és elhatároztuk, hogy tovább állunk egy másik partira. tapló volt és fel akart vinni magához. Látszik hogy nem ért a nőkhöz. Üvölt róla! Szerencsére mire felébredek, már nem fogok emlékezni a nevére. Röhögve otthagytam, és visszamentem a csapathoz, de a szülinaposnak addigra már nyomós oka volt rá, hogy lelépjen. Nemsokkal később távoztam, de nem haza mentem. Hajnali 1 körül járt, én pedig Canyonban kerestem menedéket egy Martini mellett egyes egyedül. Odalépett hozzám egy srác, és megszűnt az idő. Órákig beszélgettünk. Hazakísért, és most itthon vagyok. Semmi nem történt köztünk. Remekül érzem magam. Csernus most igazán büszke lehetne rám: leküzdöttem a társfüggőségemet és jól érzem magam a bőrömben. Nem akarok több "otthon.ülős.nem.szexelős.családnak.bemutatatós.időigényes" kapcsolatot. Nem akarok senkitől függni, csak élvezni akarom valakinek a társaságát testileg-lelkileg és reggelre eltűnni.

Képek is lesznek, ha kialudtam magam!

Update:

Csak egy fotót teszek fel, mert a többiek még nem jelentkeztek. Valaki emlékeztethetne rá, hogy ne írjam meg az élményeimet ittasan. Nem törlöm ki. Ha már leírtam, vállalom. Úgy kell nekem!

Balról Lívcsi, jobbról Orsi, középen meg én feszítek.

   Ma reggel akadtam erre a könyvre a szokásos túró rudi beszerző túrámon a kisáruházban, potom 400 ft-ért. Azért vettem meg, mert ez a történet az alapja a kedvenc filmemnek, aminek korábban már egy egész bejegyzést szenteltem. A sztorit nem részletezem, mert a linkre kattintva elérhető. Maga a könyv irodalmilag elég ponyva, de azért élvezhető - bár az is tény, hogy ami egy kicsit is erotikus, én azt már élvezem. Ritkán mondok ilyet, de összefoglalva érdemesebb inkább az azonos című filmet megnézni, ami viszont egy műremek!

Személyes: Semmi. Várok a hercegre lágy szívvel és kemény farokkal.

Katt a linkre!

Ábécé sorrendbe gyűjtöttem az általam legfurcsábbnak vélt fóbiákat, néhol a saját megjegyzésemmel megfűszerezve. Milyen sebezhetőek vagyunk mentálisan, nem? Enjoy!

Acerophobia- Félelem a savanyú dolgoktól. (Uborka...blöáááhhh)
Ailurophobia- Félelem a macskáktól.
Alektorophobia- Félelem a csirkéktől.
Androphobia- Félelem a férfiaktól.
Anglophobia- Félelem Angliától, az angol kultúrától.
Anthrophobia vagy Anthophobia- Félelem a virágoktól.
Aphenphosmphobia- Félelem az érintéstől. (Haphephobia)
Apotemnophobia- Félelem az amputált emberektől.
Asymmetriphobia- Félelem az asszimetrikus dolgoktól.
Bogyphobia- Félelem a mumusoktól. Ez normális:P
Botanophobia- Félelem a növényektől.
Bromidrosiphobia vagy Bromidrophobia- Félelem a testszagtól.
Caligynephobia- Félelem a szép nőktől.
Cathisophobia- Félelem az ülőhelyzettől.
Catoptrophobia- Félelem a tükröktől.
Chemophobia- Félelem a vegyszerektől, azok használatától. Én egy ideig féltem a hypotól, hogy véletlenül reagáltatom a valamivel, és megfulladok a klórgázban.
Chorophobia- Félelem a tánctól.
Chrometophobia vagy Chrematophobia- Félelem a pénztől.
Chromophobia or Chromatophobia- Félelem a színektől.
Chronophobia- Félelem az időtől.
Chronomentrophobia- Félelem az óráktól.
Consecotaleophobia- Félelem az evőpálcikáktól.
Cyclophobia- Félelem a kerékpároktól.
Dendrophobia- Félelem a fáktól.
Ecclesiophobia- Félelem a templomoktól.
Ephebiphobia- Félelem a tinédzserektől.
Eurotophobia- Félelem a női szeméremtesttől.
Geliophobia- Félelem a nevetéstől.
Genophobia- Félelelem a szextől. Nah, ettől például nem félek.
Heliophobia- Félelem a naptól.
Hexakosioihexekontahexaphobia- Félelem a 666-os számtól.
Hierophobia- Félelem a papoktól, vallásos dolgoktól.
Hippopotomonstrosesquipedaliophobia- Félelem a hosszú szavaktól. Elég paradox...
Ichthyophobia- Félelem a halaktól.
Japanophobia- Félelem a japánoktól.
Medorthophobia- Félelelem az erektált pénisztől.
Melanophobia- Félelem a fekete színtől.
Menophobia- Félelem a menstruációtól.
Nephophobia- Félelelem a felhőktől.                                                  Pediophobia- Félelem a játékbabáktól.
Peladophobia- Félelem a kopasz emberektől. Volt egy kopasz igazgatóm, és féltem is tőle. Lara tudna róla mesélni.
Phagophobia- Félelem az evéstől, a nyeléstől, és attól, hogy valaki megeszi őket.
Selenophobia- Félelem a Holdtól.
Seplophobia- Félelem a rothadó dolgoktól..
Staurophobia- Félelem a keresztektől, és a feszületektől. Felénk is él egy fiú, mindenki úgy ismeri "X Peti". Vele sincs minden rendben, mert ha "X"-et mutatunk neki: elszalad.

Én a savanyúságoktól irtózom!

    Régóta játszadozom már a gondolattal, hogy kellemes időtöltés lenne embereket irányítani, tesileg-lelkileg jól megkínozni, és nézni, hogyan reagálnak erre; játszadozni velük, mint macska az egérrel, mielőtt megeszi, hogy édesebb legyen a húsa. Gondolkoztam már, hogy nálam mi ennek az oka, de a dolog gyökerét még nem találtam meg. Mindig is vonzódtam a szélsőségekhez - bár inkább csak mint külső szemlélő. Szeretem a meggyötört,megcsonkított szépséget, az ember lénye legsötétebb magjának (a puszta állati ösztönnek) a megnyilvánulásait, tiszta dolgok bemocskolását, megrontását, a kényszerbetegeket, a pszichopatákat, az életveszélyesre fogyott anorexiásokat. Nem gondolom őket követendőnek, mégis jó, hogy vannak, mert ettől színes a világ, és a negatív tapasztalatok segítenek minket hozzá az igazi lelki fejlődéshez (mert ezek elég erősek ahhoz, hogy felfogjuk belőlük az üzenetet). Engem a perverziók mögötti személyiség érdekel. Szeretem vizsgálni, értelmezgetni az emberek reakcióit bizonyos dolgokra. Talán ez az első ok.
   A második talán mélyen a tudatalattimban rejtőzik, mert állítólag az elfojtott dolgok törnek elő különböző perverziókban. A logika szerint nekem egy elnyomott, semmibe vett, kiszolgáltatott embernek kéne lennem, aki mindezt dominaként akarja kompenzálni. Az az érdekes, hogy minden vagyok, csak nem elnyomott. Szeretem a figyelmet, és mindig ki is vívom magamnak. Így vagy úgy: különböző eszközökkel, de mindig elérem, hogy én legyek a középpontban. Talán a családi hátterem nem elég összeszedett (bár annak látszik), és talán így akarom megteremteni a magam precíz rendjét és fegyelmét.
   Nos, ezt kiveséztük. Jelentkezők akadnak szép számmal, és meglehet, hogy most tényleg belevágok a "praktizálásba". Ha az ember nem fojtana el magában semmit, a lelki-szemét ki tudna ürülni, nem törne felszínre különböző lelki gennyes gócokként, és így a világ is egy jobb hely lenne.

Szeretek ilyen kis listákat írni magamnak, mert így nyomon követhetem, hogy hol tartok, és csak így juthatok előrébb. Ha van cél, van miért élni. itt van mindjárt 3:

• Megtanulom beosztani az időmet, és minden nap csinálok valamit, ami előre visz.
  
• Ha valamit elhatározok, azt nem adom fel, és küzdök érte.
  
• Megtanulok spanyolul a nyárra.
  

Nagyon hiányzik...legszívesebben a nyakába borulnék, de mi bizonyítja jobban, hogy nem működne a dolog, mint az, hogy egyszer sem keresett, mióta szakítottunk. Egy szót sem váltottunk.

Azt hiszem ma értem meg rá, hogy felfogjam, ki merjem mondani, le merjem írni, és el tudjam fogadni, hogy nekünk Csabival nincs jövőnk. Az utóbbi időben túl sokat veszekedtünk. Sajnálom, amiért nem úrihölgyhöz méltóan beszéltem vele, és hogy bunkó voltam. Dolgozom rajta, hogy méltósággal viseljem a fájdalmat. Úgy döntöttem, hogy publikussá teszem az életem, ezért nyitottam meg ezt a blogot pár hónappal ezelőtt, így nyilván erről is fogok írni - de részletekbe nem megyek bele, mert ez most nem csak a saját megánéletem.

Három oka volt annak, hogy elhagytam őt.

• Rettentően makacs, és büszke. Típikus kos. Képtelen beismerni, ha nem neki van igaza. Ha megbántott valamivel, nem volt hajlandó bocsánatot kérni, gyakran még nekem kellett elnézést kérnem. Úgy éreztem többre tartja a büszkeségét, mint a szerelme tárgyát.
• Nem foglalkozott velem, nem figyelt rám eléggé. Nem hívott fel, az sms-ekre nem válaszolt. Nem lógtam a nyakán, mert tudom, hogy azt senki sem szereti, de ha én nem kerestem volna őt, akkor egyáltalán nem beszéltünk volna. Nagyon hiányzott, és szép lassan magányos lettem mellette.
• A harmadik ok, hogy ellaposodott a kapcsolatunk. Én úgy érzem mindent megtettem, hogy szenvedélyesek maradjunk, ő nem próbálkozott.
  

Nem huzakodok elő konkrét példákkal, mert annak már semmi értelme. Nem bántani akarom azzal, hogy a hibáit részletezem, (tudom, hogy senki sem tökéletes), de remélem, hogy így írásban jobban megérti azt, amit szóban annyiszor próbáltam neki elmondani, és képes lesz változni. Remélem ő is közli velem a sajátjaimat, mert mindenképp tudni akarom, hogy hol rontottam el, és mit kell majd legközelebb másképp csinálnom.

Bármilyen rosszul is hangzik ez így hírtelen, de egy percet sem bántam meg, amit vele töltöttem. Nagyon sok szép pillanatunk volt, és ez alatt a majdnem-két év alatt egymás legjobb barátai lettünk. Talán az volt a gond, hogy mindkettőnknek ez volt az első komolyabb kapcsolata, és most más tapasztalatokra van szükségünk. Remélem, hogy jóbarátok maradunk, mert még mindig sokat ér nekem, és akit én szeretek, az nem akármilyen ember.

Megint jóideje nem írtam. Zajlottak az események, eltemettük nagyapámat, jópofiztam rokonoknak, akiket nem is ismertem, és az uokatesómmal elmentünk sétálni. Mindenki tudja miket lehet érteni séta alatt. A mi esetünkben ez inkább egy igen jól sikerült alkohol-túra volt. A tegapi napon megtanultam, hogy ne rúgjak be olyan emberrel, akiből a család nem nézi ki, hogy iszik, mert utána szégyenlhetem magam, hogy leitattam. Csabival is ugyanezt kaptam meg, mikor először járt nálam. Ők csinálják jól: ha bemocskolják magukat, akkor is tiszták maradnak.

Azon gondolkodtam, vajon miért nem keres...? Van, hogy napokig nem beszélünk. Soha nem mesél semmit, és arra sem kíváncsi, hogy velem mi történik. Nem akarok a nyakán lógni, csak hiányzik. Eddig nem csak a a pasim volt, hanem a társam, és a legjobb barátom is egyben. Hiába igyekszem csinos és ápolt lenni, nem vágyik rám, nem figyel rám. Azon már túlléptem, hogy emiatt hisztizzek. Olyat már nem csinálok. Sok mindent próbáltam már, hogy színesebbé tegyem a kapcsolatunkat, és próbáltam vele megbeszélni is  a dolgokat. Teljesen tanácstalan vagyok. Most megint menjek, és fenekeljem el magam? És minden este, mikor magányos vagyok, kielégítetlen, és nincs kivel beszélnem? Egyébként nem vagyok mazoista: nem izgat fel a fájdalom.

Örültem hogy kiteregethettem a szennyesemet az egész világnak. Kicsit megkönnyebbültem. Köszönöm!

 Nemrégiben olvastam egy kutatást, miszerint a botütés által okozott fizikai fájdalom feloldja a lelki fájdalmat. Rendben, ezt eddig is tudtam, de inkább az itt a az érdekes, hogy egy szibériai egyetem kutatói egy drogelvonó intézet önkéntes jelentkezőin tesztelve azt tapasztalták, hogy a narkósoknak az ütés hatására sikerült megszabadulniuk a drogfüggőségüktől. Állítólag a botütés jelentősen növeli a testben az endorfin termelést.

 Mivel szeretek mindent a saját bőrömön megtapasztalni, plussz még egy kis fájdalom is akadt bennem hírtelen, így gondoltam kipróbálom: vajon tényleg hat-e a módszer. Régebben, mikor a depressziómat vagdosással, viaszcsepegtetésssel, és alkoholos fertőtlenítő-csípetésével próbáltam feldolgozni, az nem sikerült mindig teljes mértékben, ráadásul boldogsághormonok sem ficánkoltak bennem.

 Most nem volt nálam se gyufa, se szúrós tárgy, úgyhogy a gondolataim az övgyűjteményem felé vándoroltak. Először kicsit furcsán éreztem magam, mert úgy hittem én csak mások kínzását élvezem igazán. Rájöttem, hogy nem is olyan egyszerű saját magamat ütlegelni, úgy, hogy jó helyen találjam el, ne csapjak túl nagy zajt, és vigyázzak a lámpára is, de ügyes kislány vagyok én. Azt a következtetést vontam le, hogy tényleg hat! Éberebb lettem, felszabadultabb, és legszívesebben jól orrbatörölném azt, aki a fájdalmamat okozta.

 Be kéne vezetni a fizikai fájdalmat, mint koffein alternatívát. Akár még üzletet is
látok benne: képzeljünk el egy uncsi irodát (vagy oktatási központot) ahol ha az automatába 200-ast dobsz, akkor megéget, megráz, megüt, megszúr, vagy netán rohadtul rád ilyeszt. Mondjuk ha jobban belegondolok, ezt okozhatja a főnök is, hehe.

A csütörtököm elég "eseménydúsan" telt, de a hír hallata előtt eltöltöttem egy szép délutánt Larával. Jó szokásunk szerint rengeteget fényképezkedtünk, mivel mind fotózni, mind pózolni nagyon szeretünk, és azt hiszem értünk is hozzá, de nem akarok önteltnek tűnni - mindenki ért valamihez: ki ehhez, ki ahhoz. Itt van pár kép, ni:

Tegnap este elment a nagyapám. Eleget szenvedett: remélem megtalálja az útját odaát. Rengeteg dolog kavarog most bennem, úgyhogy nem fűzök hozzá semmit. Azt hiszem sok minden fog most változni, és én mindenről be fogok számolni itt.

"Egy új spanyol kutatás kimutatta, hogy a cannabis-származékok képesek lehetnek tumorellenes ágensként fellépni.

A Spanyol Rákellenes Szövetség székhelyén jelentették be annak a kutatásnak az eredményeit, mely szerint a kannabioidok agytumor esetén hatékony ellenszerként működhetnek, anélkül, hogy mellékhatásokat eredményeznének.

A kísérletekért felelős Dr. Manuel Guzmán Pastor új kemoterápiai eljárások után kutatott, hogy a rákos betegek helyzetén javíthasson. Nem csak állatokon, végső stádiumban levő agydaganatos embereken is kipróbálták a terápia hatékonyságát, mely teljesen új kapukat nyithat a rák gyógyításának területén.

A cannabis-származékok akadályozták a tumoros sejtek növekedését, szaporodását, áttétesedését, sőt túlélését is. Vizsgálták mell-, bőr- és hasnyálmirigyrák esetében is, de a legjobb eredményeket az agydaganat esetében mutatták."

   Ezer bocsánat, hogy ilyen rég nem írtam, de egy ideje nem volt netem (ami azzal járt, hogy rengeteget tanultam:) Sejtelmesen megjegyzem, hogy lesznek itt még izgalmak, de mindent a maga idejében.

   Kicsit szégyenlem, hogy nem keresek senkit, és hogy már msn-re se járok fel. Egyszerűen nem köt le, hogy sok emberrel beszéljek egyszerre, és ezzel csesszem el az időmet. Ha már beszélgetek valakivel, akkor szeretek csak rá figyelni, és jobb dolgom is van, mint hogy hülyeségekről fecsegjek. Ha írhatnékom van, akkor írok ide, és ezzel "kielégültem".

   Mellesleg eddig is csak egy-két ember miatt szoktam bejelentkezni, (a partnerlistám 18 emberből áll). Van akivel csak élőben tudok beszélgetni, van aki szarik rám, és fel se jön: most én szarok az egészre. Inkább e-mail-ezzünk, telefonáljunk, vagy találkozzunk. Azért sokat gondolok ám azokra, akiket szeretek, annak ellenére is, hogy ezer éve beszéltünk. Itt most nincs semmiféle célozgatás, csak általánosságban írom.

   Ismét egy filmajánló következik, de ezúttal nem belezős horror, vagy elmebeteg pszicho thriller, hanem egy elragadó dráma. A magyar címe Egy nimfomániás naplója. Sajnos nem könnyű beszerezni, de azt hiszem hogy Youtube-on fentvan.

   A film nyíltan mutatja be a főszereplő szerelmi kalandjait, aki miközben teljesen, sőt, már túlságosan is átadja magát a vágyainak, rengetegszer kihasználják, és végül egy bordélyházban köt ki luxusprostituáltként. A film valódi műalkotás, a színészek játéka lenyűgözően élethű, és a legapróbb részletnek is van valami jelentőssége.

   El vagyok ájulva, hogy végre végignézhettem egy filmet anélkül, hogy végigfintorogtam volna, hogy "ez is egy újabb sablonos hollywood-i szar" - persze az a kategória is jó a maga nemében, hiszen azokat rengetegen megnézik, de én többre vágyom: nem szeretem előre sejteni a sztori végkifejletét. A múlt hét óta minden nap - ha nem is az egészet - de részleteket megnézek belőle. Mindig mutat valami újat, és még mindig élvezem.

   Ennek hatására csütörtökön kerestem magamnak a neten egy nyelvkönyvet, és nekiláttam megtanulni spanyolul. A cél az, hogy a nyárra társalogni tudjak, és kimenjek Barcelonába. Ha a cél és a belefektetett energia adott, és nem hátráltat a kishitű gondolkodásom, akkor a sors gördíteni fogja az utamba a lehetőségeket!!

Tessék meghallgatni az új himnuszom, ami a film egyik betétzenéje:

Ülök itt a sötétben, és valami hiányzik. Már az éjszaka sem az enyém: átalszom. Nem érzem a fájdalmat, nem félek. Csak akarom érezni, de nem jön őszintén. Hazudok magamnak.

"Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
Sikolts belé, meri mindjárt elveszünk,
Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
A csókok és könnyek alkonyatán.
Sikoltva, marva bukjék rám fejed
S én tépem durván bársony-testedet.
Nagyon is síma, illatos hajad,
Zilálva, tépve verje arcomat.
Fehér nyakad most nagyon is fehér,
Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.
Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:
Megállt az élet, nincsen több sora,
Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.
Fehér ördög-lepel hullott miránk,
Fehér és csöndes lesz már a világ,
Átkozlak, téplek, marlak szilajon,
Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.
Megöl a csend, ez a fehér lepel:
Űzz el magadtól, vagy én űzlek el."

Ady

Iszom egy kakaót.

  Hogy mikre nem lel az ember, ha épp valami teljesen mást keres, mint amit talál. Itt egy cikk az ember-allergiáról. Aki lusta kattintani annak felvázolom röviden.
   Vannak emberek, akiknek a puszta létezétől is kiráz a hideg, és lehet kedves, akár szerethet is minket, de akkor is kerülget tőle a sikítófrász. Nos az okosok megállapították, hogy ez fizikai tüneteket is produkálhat pl.: "Viszketés, kiütések, rosszullét, sikítás..." 

   Nem kötekedésből mondom: a fogalom elég rég óta létezik már ezoterikus témában energiavámpír néven. Az említett lény egy olyan személy, aki tudta nélkül csapolja le mások energiáit.

   A dolog létezésének alapja az ősi egyiptomi hit, miszerint minden emberben több lélek, illetve spirituális aspektus létezik. Az egyik, a "ba", melyet nem korlátoz a fizikai test: bárhová eljut (asztráltest). Ezzel szemben a másik, a "ka", (avagy az étertest) nagy mértékben függ az anyagi testtől. A "ka" csak rövid utatakat tehet meg a test nélkül, és ha az megbetegedett, vagy elpusztult, a "ka" vele együtt halt. Az egyiptomiak szerint a fizikai halált úgy lehet elkerülni, ha a "ka"-t sikerül életben tartani: ehhez a testet a lehető legjobb állapotban kell megőrizni, a "ka száját mágiával ki kell nyitni", majd rendszeres áldozati étkekkel etetni kell. A Halottak Könyve szreint ha a "ka" nem kap áldozatokat, akkor olyan alacsonyrendű éteri energiákkal kell táplálkoznia, mint a vizelet, az ürülék, vagy az emberek életenergiája. Állítólag innen alakítottuk ki az okos ki elménkben a vámpírok ls a lidércek fogalmát.

   Én a úgy képzelem el a "ka"-t, mint az ember lelkének azt a legsötétebb mélyét, ami semmi másból nem áll, mint kegyetlen életösztönből. Mikor nem ismerünk fel egy embert, mert a lelke (a tudata és a személyisége) már megszűnt a testében létezni, és már csak valami furcsa erő lakik a szemei mögött, ami az utolsó pillanatig monoton próbálja fenntartani magát, kétségbeesetten szívva az életet a környezetétől.

   Visszatérve a cikkre, az oldalon írnak egy nevetségesen egyszerű védekezési módot: az ilyen személyt kerüljük el. Aki ennél többre vágyik, annak ajánlok egy boszorkányos tippet: tegyük keresztbe  kezünket, lábunkat, így zárolva az energiáinkat.

Most épp teljesen boldognak kellene lennem: márványsajtmártásos tésztát ettem ebédre, egy egész délutánt Lívcsivel töltöttem, és beszereztem a várva várt új nadrágot, amit holnap fel is avathatok. Végre hozzájutottam Carmen Elektra sztriptíz aerobikjához is, de néha akkor borulok be, ha mindenem meg van. Igazi álom az az álom, ami már teljesült?

Ma "osztálybohóckodtam". Épp rajtam volt a sor, hogy meséljek valamit arról, hogy mit szeretek csinálni. Szerencsére épp kicsengettek, mielőtt énekeltem volna. Egyrészt örültem volna neki, mert kihívás a lámpalázam leküzdése, és ezen a téren az elmúlt egy évben rengeteget fejlődtem, másrészt talán mégnagyobb kihívás, hogy ne törődjek senki véleményével, mert van nekem önkritikám. Ezt most úgy értem, hogy sok paraszttal járok egy osztályba, akik nem tisztelik a másikat, és senkinek sem vagyok az udvari bolondja. (CSAK ha vaskosan megfizetnek.)

Ma hosszúujjú pólóban, vastag pulcsiban, és bőrdzsekiben dideregtem az iskolában. Mi a fene lesz télen, ha már most legszívesebben síoverálban mennék suliba?!!! Zirc éghajlata sarkköri.

Csabival mostanság nem sokat beszélünk, mert én korán lefekszem, ő meg mostanában folyton kocsmázik. Ha erről szól az egyetem, akkor már alig várom. Amúgy ne kérdezze senki, mert tippem sincs, hogy merre tovább. Mindig változik az ambícióm. Jelenleg tetoválóművész akarok lenni. Pár év múlva izgi lesz sorolni, hogy "mi akartam lenni, mire nagy leszek".

Mára csak ennyit szánok. Érdekesebb dolog most nem szivárog a lelkem tartájából.

A recept, amiért a pokolra jutsz

   Ez a padlizsánt rögtön kiszúrtuk az üzletben, mert rögtön a közepéből kiállt egy fallikus nyúlvány. Gondoltuk, egyí ilyen pöcsös padlizsánt nem lehet otthagyni, majd kezdünk vele valamit. Öndícséret büdös, de mámorító lett! Íme a recept:

Hozzávalók egy kis üveghez (kb.1,5 dl):

• Egy nagy kemény padlizsán pénisz alakú kinövéssel a közepén.
  
• Egy kis fej hagyma
  
• Kb. 1 ek. bors (Legjobb ha vegyes, ne spóroljunk.)
  
• Egy nagy csipet só
  
• Egy kisebb kaliforniai paprika
  
• Egy kis csokor petrezselyem
  
• Jó 2 ek. Univer majonéz
  
• 1 ek. napraforgóolaj
  

Elkészítés:

• A paprikát és a padlizsánt megmostam, aztán beraktam a sütőbe a rácsra, és feketére sütöttem.
  
• Mikor kihűlt, lehámoztam a héját, és nagyjából kimagoztam.
  
• Fogtam egy tálat, beledobtam az összes hozzávalót, és jól összepépesítettem botmixerrel - bár olyan puha volt, hogy villával is összenyomkodhattam volna.
  
• Eg kis befőttes üvegbe rakam, ami ugyan eláll pár napig hűtőben, de szerintem már holnap el fog fogyni.

   Közeleg a hideg, felfázós időszak. Ahogy olvasom itt a neten, rengetegen küszködnek vele.
Sajnos nálam is gyakran visszatér, úgyhogy megosztok pár tippet, amivel lehet kezelni/megelőzni.

Az alap:

• Hideg helyre nem ülünk!
• A vesénk nem lóghat ki!
• Ügyelünk a higiéniára! (rendszeres tisztálkodás, szex után fürdés, durvább esetben az alsóneműk kifőzése)
• Bőséges folyadék fogyasztás!. A csapból is ez folyik - szó szerint - de csak ez tisztítja ki a vesénket, a húgyuti rendszerünket.
• A vizeletet nem tartogatjuk sokáig!
• Az alsónemű legyen pamut, tehát jól szellőző!

Jót tesz:

• Elsősorban a zsúrlófű (patikában kapható), ami nagyon jó vízhajtó és húgyúti tisztító, valamint a kamilla és a cickafarkfű.
• Gőzölés.
• A fent említett gyógynövények teája, de főleg egy hosszú forró fürdő a főzetükkel,sóval.
• Bepnathen Plus krém, ha odalent megsérülünk, kipirosodunk.
• Petrezselyemzöld forrázata. 20 percig kell állni hagyni, majd meginni belőle amennyit csak lehet, de minimum 1 litert.
• Ha a felfázás nőgyógyászati eredetű, natúr joghurtba (nem kefírbe, mert az gombásít!) 10 percre beáztatott tampont lehet még bevetni. (Ebben tejsavbaktériumok vannak, amik erősítik a hüvelyflórát).
• Tőzegáfonya kapszula. NAGYON jót tesz, de méregdrága. Egy doboz 2-3 ezer ft-ba krül, és kb fél hónapra elég.
• Cikatridina hüvelykúp: ez a terészetes eredetű gyógyszer szépen életre kelti a gyógyszerek/antibiotikum által meggyengített hüvelyt.
• Teafa olaj külsőleg/fürdővízbe. Elég erős illata van, de csodákra képes. Nagyon erős vírus- és baktériumölő, fertőtlenítő, de ajánlott higítani, mert érzékeny bőrőn irritáló lehet. (Bár én sose tettem, és max csak hűsített.)
• "Urogin" cseppek.

Fontos:

• Ha gyakran, vagy erősen felfázunk, akkor jobb ha orvoshoz fordulunk.Ha időt akarunk spórolni, jól kimosott üvegben pisikóstólót is viszünk neki,
  mert úgy is az lesz, amit legelőször kér.
  
• Antibiotikumot ne szedjünkk!
  
• Kerüljük a strandot, uszodát, közös fürdőhelyeket, mert ez a bacik melegágya!

Sok hasznos tanácsot találtam itt, köszönet érte a kommentezőknek!